commovente:

do everything with more courage

(via conflicting)

hoekage:

college???????? living on my own????????? paying taxes??????

(via ugly)

Az este, mikor kint álltam a sötét udvarunkon, vizslatva a telihold szépségét, egy másik jóval kisebb és jelentéktelenebb, nem általánosítható szépséget is felfedezhettem. Rövidke 19 évem alatt sosem volt példa rá, hogy hullócsillagot lássak, pedig rengetegszer vágyakoztam rá. Ahogy vacogva mértem fel, a körülbelül 3 fokos hűs levegőnek csípését az orrom hegyén, nem vettem észre valami sokkal fontosabbat, ami szintén végig az orrom előtt volt. Az önzésem.

A hullócsillag elsuhant, én pedig gyermeki zavaromban nem tudtam hirtelen mit tegyek. Kívánni kell, gondoltam ez az a hagyományos eljárás amit mindenki csinál ilyenkor, de bajba kerültem. Egyből tudtam mit kívánjak, viszont elbizonytalanított a tudat, hogy mennyire önző céllal gondolok az áhított kívánságra. Vajon ez kiöli az ember alázatosságát? A karma csak akkor működik, hogy ha éreztetjük vele, hogy felettünk való? Vagy ez is csak olyan mint Isten? Képzelt hatások, amik a fejünkben élnek, elektronok, protonok és neutronok egyvelegei, amikor különböző rezgések hatására mozdítják meg a karunkat, és a lélek csak egy bojkott szellemvízió? Nem tudom. Egyik kérdésre sem tudnék konkrét választ adni, de amit ott, akkor éreztem, csupán egyetlen egy kérdés volt saját magam felé, magam felé, de a társadalmunk összes tagjának a válaszát hallani akartam. Önzőség-e az összes kívánságunk?

Véleményem szerint az ember egy állat, az egyetlen puszta és egyszerű tulajdonsága, ami megkülönbözteti a klisé négylábúaktól, az a szociális érzete. Legalább is azt mondják. De milyen értelmet nyer itt a szociális érzet, hogy ha minden kívánsága önző? Ha az az álomszerű képzelgés, amit egy kívánság kitalálása felhoz az emberben, ami korlátlan és a legszabadabb gondolatokat is megvalósíthatja, miért vagyunk ebben a szituációban érdeklények? Az egész univerzumnál is nagyobb a lehetőségeink tárháza, ha kívánságokról van szó, mi mégis az elromlott kapcsolatunk megjavítását, hőn vágyott cipőnkre való koszostízezer’ összegyűjtését, vagy éppen egy állásban való biztos feljebb kerülést célzunk meg lelki szemeinkkel. Hol a világbéke? A szíriai háborúk megállítása? Ösztönök, önös ösztönök amik megkülönböztetnek. Az, hogy habár szociális érzékünk rendkívül erős, de valószínűsíthető ,hogy nem abba az irányba, amelyikre itt a kifejezés alatt mindenki gondol. Igen, szociálisan borzasztóan alulmaradottak vagyunk, szűk látókörűek, és ezerszer önzőbbek, mint bármely más élőlény. Ettől vagyunk mi emberek.